HU
HU
HU
HU
GB
EN
Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
A jó is és a (látszólag) rossz is. 

OTTHON VÉGEZHETŐ FOLYAMATOK

ELVONULÁS 

Ahogy megvonjuk magunktól a külső ingereket, a belső világ szépen feltárja magát előttünk. Ez lehet, hogy először furcsa, zavaró, már-már ijesztő, főleg, ha korábban csak és kizárólag kifelé figyeltünk... De valójában ezért vagyunk itt, ezen a világon. Hogy tökéletesen rendben legyünk azzal, akit úgy hívunk, hogy "én".  Ehhez pedig a kintől a be-re fókuszált figyelmet érdemes gyakorolni. A tér, ahol az elvonulás zajlik teljes sötétséget biztosít. Ehhez érdemes a böjtöt, és a teljes némaságot is alkalmazni.

AKTUÁLIS PROGRAMOK

Teliholdkor a női teremtőerő a csúcsán jár, a tökéletes kiteljesedést, beteljesedést éli meg. Csakúgy, mint mi nők. Így ilyenkor igen intenzíven tudunk kapcsolódni a nőiségünkhöz, női mivoltunkhoz és a lelki világunkhoz. Ezen intenzív energiák lehetőséget teremtenek számunkra arra, hogy még mélyebben magunkba tudjunk mélyedni és gyógyítsuk blokkjainkat, elakadásainkat, diszharmonikus jellegeinket, valamint női teremtőerőnket harmonizálva a méh erőteréből képesek legyünk megszülni a fizikai síkra mindazt, amit valójában lelkünkből vágyunk.

A Női ErőForrás Aktiváló MogzásMeditáció egy speciális mozgásforma, amely kifejezetten a női energiarendszerre lett kifejlesztve. A gyakorlatsor a taoista chi-kung női gyakorlatain és tantrikus jógagyakorlatokon alapulnak. Ezekhez kiegészítésként kerültek szakrális női energiagyakorlatok tudatos légzéssel és belső vizualizációkkal.

"Végre gyakorlom az önszeretetet, az önelfogadást, több időt töltök önmagammal, és megengedem magamnak hogy jó nő legyek." 

Az archetípusok a létezés olyan jellegei, mintázatai, jellemzői, amelyek mindannyiunkban jelen vannak. Van, amelyik erőteljesebben, van, amelyik gyengébben, úgymond látens, alvó módon. Ha megértjük működésüket, közelebb kerülhetünk saját magunkhoz is, a valódi énünk teljes megismeréséhez és kiteljesítéséhez.

Olyan minőségekkel dolgozunk, mint a leány, az amazon, a szerető, az anya, a királynő, a boszorkány, a papnő, az istennő

A női egészség alapja a méh. Ahhoz, hogy nőként boldogságban, harmóniában, bőséget teremtve tudjunk élni, teremtőerőnket kieteljesítve, a méh terének energetizálása és harmonizálása szükséges. Ugyanis a méh, a női energiarendszer központja, rendkívül sok energetikai szennyeződést raktároz el, ezzel akadályozva a női egészséget, a méh energiaterének harmonikus műkédését, és így a női teremtőerő kiteljesedését.

„Méhünk elraktározza életünk minden eseményét. Elraktározza minden interakciónkat és reakciónkat a kapcsolatainkon belül. (…) méhünk emlékszik és kész arra, hogy beszéljen velünk minden félelméről, és minden öröméről.”  - Queen Afua, Sacred woman

A négy őselem, a levegő eleme, a víz eleme, a tűz eleme és a föld eleme, amikor kiegyenlítettségben vannak, abból születik meg az élet ebben a fizikai, teremtett világban.

Ötödik elemként, mi magyarok a szer-elemét hívjuk. A szer pedig nem más, mint, ami a tökéletes, ami a teljes, a harmónia, valójában maga az isten a földön. ​

Az alkalmak során egy-egy elemnek szentelve figyelmünket a különböző gyakorlatok és folyamatok segítségével harmonizáljuk az ahhoz kapcsolódó minőségeket lényünkben. Ezek leképeződnek különböző viselkedési formákban, tulajdonságokban, erősségekben-gyengeségekben, akár fizikai, érzelmi, mentális, szellemi elváltozásokban, diszharmonikus működésekben.

- A PROGRAMVÁLTOZÁS JOGA FENNTARTVA -