HU
HU
HU
HU
GB
EN
Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
A jó is és a (látszólag) rossz is. 

ANYASÁG SZERTARTÁS

december 3. vasárnap 10:00-17:00

Ha az anyaság előtt vagy, akkor azért.
Ha már édesanya vagy, akkor azért, hogy megkapd a szakrális beavatottságot.

Anya minőségünk női életünk harmadik fő szakaszát jelenti. Az első gyarmek megfoganásától kezdve, a szülésen át, az esetleges többi gyermek megfoganásán, megszülésén, felnevelésén át egészen a gyermekek kirepülésééig tart. Lényünket ilyenkor a táplálás, növelés, gyümölcsök megérése és learatása jellemzi. Ez hasonlatos az ősz időszakához, amikor is a nyáron megérett terméseket megérdemelt gyümölcsökként learathatjuk.

A nap során külön figyelmet szentenlünk szülésnek, és az arra való szakrális, szentséges felkészítésnek. Ez jellemzően a mai világban nem szertartásos keretek között szokott történni. Leginkább a fizikai szintű felkészítés az, amire ekkor a figyelem összpontosul. És azzal együtt, hogy a fizikai szint is fontos szerepet játszik, csupán egy szint a sok közül. Fontos azt is figyelembe venni, hogy az anyaság, illetve a leszületendő gyermek érkezése már jóval hamarabb elindul, mint a fizikai sík. Ideális esetben a pár tudatosan meghívja azt a lelket, amely számára ők tudnak lenni a minden szempontból legmegfelelőbb szülőpáros. Ez pedig hónapokkal a fizikai megfoganás előtt történik. A mai világban ezt az időszakot jellemzően szintúgy nem a szentségesség, hanem a stressz, a félelmek, a kétségek, a feszültség járja át. Ezt átírva a szertartás keretében visszahozzuk, és előhívjuk az anyaság, foganás, babavárás, szülés szentségét és szentségességét.

Ennek hatására méhünk szent terében átható változásokat tudunk elérni, amely az életünk számos területére jótékony hatással lehet:

  • női szervek öngyógyító folyamatainak erősítése
  • egyéb öngyógyító folyamatok erősítése
  • női szervek egészségének megőrzése
  • vetélés, abortusz energetikai, lelki helyreállítása
  • szerveltávolítás energetikai helyreállíása
  • ​menstruációs panaszok
  • szexuális blokkok és hormonproblémák
  • ​foganás, várandóság, babavárás
  • szerelmi bánat, párkapcsolati gondok oldása
  • saját nőiesség, nőiség elfogadása, megélése, kiteljesedése
  • női teremtőerő, alkotóerő, kreativitás
  • célkitűzés, célmegvalósítás
  • küldetés felismerése, küldetésbeállás
  • anyagi nehézségek, szegénységtudat oldása
  • yin-yang (női-férfi) energiák harmonizálása
  • bűntudat, szégyenérzet oldása
  • félelmek, aggodalmak, bizonytalanság oldása
  • enerváltság, energiátlanság, fáradékonyság enyhítése
  • önbizalomhiány, önértékelési gondok oldása
  • ​felmenőkkel való kapcsolat gyógyítása
  • női kiteljesedés

A nőiségbe avató napokról

A nőiségbe avató szertartásnapok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a 4 női minőségbe való átlépést (leány, szerető, anya, bölcs nagyanya) valóban beavatásként tudjuk megélni. A ma emberének életéből kikoptak a beavatások, így  szakrális háttér és támogató, megtartó közösség nélkül éli meg azokat az életeseményeket, amelyek valójában kapuként szolgálnak egyik minőségből a másikba való átlépéshez. Nekünk nőknek ezek a beavató kapuk mind a vérhez kapcsolódnak. A leány minőségünkhöz az első menstruáció kapcsolódik, szerető minőségünkbe az első szeretkezéssel lépünk be, majd az anyává avatódás az első szüléssel, s végül a bölcs anyává avatódás a menopauza érkezésével történik.

A szertartás tere lehetőséget nyújt arra, hogy visszanyúljunk azokba az életeseményekbe, amelyeket már ugyan fizikailag megéltünk, de nem szakrális beavatással történt, illetve előrenyúljunk azokhoz a vérkapukhoz, amelyek még biológiailag előttünk állnak, de szeretnénk kitisztítani onnan minden olyan tényezőt, amely majd, ha fizikailag is odaérünk, akadályozhatja annak szentséges megélését.

Az alkalom bármilyen életkorú (már menstruáló) nők által látogatható.

Az alkalmak külön-külön és egyben is látogathatók.

Részvételi díj:

  • Előleg: A helyedet 30.000 Ft előleg befizetésével tudod biztosítani, amely november 27-ig fizetendő.
  • Az előleget követően a helyszínen december 3-án 25.000 Ft fizetendő.
  • Egy összegben: Ha november 27-ig a teljes összeget kifizeted, akkor 44.900 Ft fizetendő.
  • Lemondás esetén az előre befizetett összeg utolóag nem visszatérítendő. 
  • Ismétlőknek a kiírt ár 60%-a fizetendő.