A jelenlegi "maradj otthon" állapotban elengedhetetlen, hogy saját belső világunkat folyamatosan tisztítsuk és fejlesszük.
Nos, akkor is tehetsz magadért, ugyanis aludni mindenki szokott. :)
Ezek olyan 8 órás, alvás közben való hallgatásra készült hangfelvételek, amelyek pozitív szuggesztiókat és megerősítéseket tartalmaznak egy-egy életterületre, témára, eseményre, problémára. Így amíg alszol, lépéseket tehetsz azért, hogy elérd a céljaidat, megvalósítd a vágyaidat, álmaidat és harmonikusabb legyen a lényed.
A tudat és a tudatalatti körülbelül olyan, mint a jéghegy és a jéghegy csúcsa. A jéghegy csúcsa az a nagyon pici rész, ami kilátszik a víz felszíne felett, az a tudatos rész. Ez kb. 1-5%-ban felelős mindazért, ami történik veled az életben. És maga a jéghegy, ami a víz felszíne alatt van, az a tudatalatti, és ő az, aki 95-99%-ban felelős mindazért, ami történik veled. És pont emiatt a nagy aránytalanság miatt történnek velünk olyan dolgok, amelyeket tudatosan ugyan nem szeretnénk - megbetegszünk, kirúgnak, elhagynak, balesetet szenvedünk, romlanak a kapcsolataink, stb. stb. -, de a tudatalattiban ott fut egy program, pont úgy mint egy számítógépen, és az felülírja a tudatos rész kevéske 1-5%-át. A tudatalatti pont olyan, mint egy óriási nagy raktár, amelynek viszont nem ismerjük a tartalmát. Itt vannak elraktározva a nem megélt érzések, fel nem dolgozott sérelmek, blokkok, akadályok, társadalmi normák, elvárások, hitrendszerek, gyermekkori traumák, emlékek, karmák, magzatkori és születési tapasztalások, generációs minták, stb.
És pontosan azért olyan értékes az alvással töltött idő, mert alvás közben csupán a tudat pihen, csak a tudat van kikapcsolva, viszont a tudatalatti dolgozik, és magába építi a beérkező impulzusokat.
(Ezért rendkívül ártalmas például televízió előtt elaludni! Ha szoktál, akkor mindenképpen érdemes róla leszokni, mert rendkívül sok kárt okozhat! Mindez persze úgy történik, hogy nem vesszük észre, hiszen a tudatalatti működésekkel nem vagyunk tisztában.)
A fent leírtak miatt a legideálisabb az alvás időszaka, de ha ez végképp nem megoldható, akkor ébren is hallgathatod, de vezetés vagy gépek működtetése közben ne hallgasd!
Bárki hallgathatja a felvételeket, hiszen aludni mindenki szokott. Viszont van egy pár nemspecifikus felvétel. Ezeket értelemszerűen csak akkor hallgasd, ha a felvételnek megfelelő a nemed. A többi felvétel nemi kikötés nélkül hallgatható.
Anyaság, gyermeknevelés
Szexualitás - nő
Fogantatás
Várandósság
Szülés
Női szervek
Apaság, gyermeknevelés
Szexualitás - férfi
Férfi szervek
Természetesen akkor is hallgathatod a felvételeket. Nem a 8 óra számít, hanem az alvás. Szóval, ha mondjuk csak 7 órád van aludni, akkor két opciót javasolok:
- indítsd el a felvételt az elején, és állítsd be a saját ébresztődet akkorra, amikor fel kell kelned (ekkor a felvétel végén lévő ébresztés kimarad, így ezt annak ajánlom, aki számára egyszerűbb felkelni, de nehezebb elaludni),
- a felvételt 01:00-nál (1 óránál) indítsd el, így hét óra elteltével a felvétel végén ébredsz fel (ekkor pedig a felvétel elején lévő bevezető, relaxáló rész marad ki, így ezt annak ajánlom, aki könnyen alszik el, viszont nehezebben ébred).
A tudatalatti változtatás eléréséhez rendkívül tömör, rövid és célzott üzeneteket kell küldeni ahhoz, hogy a fentiekben leírt, évek/évtizedek/életek óta elraktározott sok-sok blokkra, akadályra, hitrendszerre hatással tudjunk lenni. Ezért egy adott felvételen belül egy célzott életterület, téma, testrész, helyzet stb. van a fókuszban.
Érdemes nagyon halkra venni a hangerőt, hogy éppen csak halld, vagy még annál is halkabbra, ugyanis a tudatalatti ekkor is érzékeli a bejövő ingereket. Lehet vezeték nélküli fülhallgatóval hallgatni a felvételt, hogyha az számodra kényelmes, vagy hangszóróból is szólhat a felvétel nagyon alacsony hangerőn, ha az másokat nem zavar. A hangszórós megoldást akkor viszont kerülni kell, hogyha olyan felvételt hallgatsz, amely nemspecifikus (lásd a fenti listát), és másik nemű kedveseddel együtt alszol azért, hogy ne hallgassa a női megerősítéseket egy férfi és fordítva.
Hallgasd olyan rendszerességgel, ahogy meg tudod oldani, és kényelmes számodra. Akár hetente egyszer-kétszer, akár ritkábban. Ha szeretnél többet dolgozni az adott területen, akkor érdemes egy 21 napos "kúrát" kipróbálni, amikor is egy felvételt 21 egymást követő napon (éjszakán) keresztül hallgatod. És próbálj akár csak egy éjszakát sem kihagyni. A rendszeresség és a folyamatosság ugyanis rendkívül fontos az ilyen folyamatokhoz. Ha esetleg kimarad egy nap, akkor javaslom, hogy kezdd újra, hogy valóban 21 egymást követő éjszaka kapja a tudatalatti az adott üzenetet. A 21 nap elteltével bármikor visszatérhetsz a felvételhez, és újra meghallgathatod egy-két napig, vagy hétig, ha úgy érzed, hogy az adott életterületen ismét dolgozni kell. Illetve, ha szükségét érzed, bármikor meg is lehet ismételni a 21 napos hallgatást.
Állítsd fel egy sorrendet, és először az elsőt hallgasd 21 napig, majd utána a másodikat 21 napig és így tovább. A felvételek közötti váltásban érdemes 2-3 nap szünetet tartani. Egy adott 21 nap alatt semmiképp ne váltogasd és ne keverd a felvételeket! Majd miután meghallgattad az ötödik felvételt is 21 napon keresztül, nyugodtan visszatérhetsz bármelyik korábbi felvételhez, hogyha úgy érzed, hogy egy adott életterületen ismét megerősítésekre van szükséged. Hallgathatod egy-két napig, vagy hétig, illetve, ha szükségét érzed bármikor meg is lehet ismételni a 21 napos hallgatást bármelyik felvétellel.
Pont úgy, mint a fenti 4+1-es csomagot, csak itt 8x21 napig fog tartani az időszak, és adott a sorrendiség. Gyökértcsakrától haladj koronacsakráig, és az utolsó a 8. plusz felvétel.
A felvételek kizárólag saját, otthoni hallgatásra használhatók. Semmiféle egyéb használat nem megengedett. A felvételek nyilvános lejátszása, mással való megosztása, manipulálása, másolása, továbbküldése, sokszorosítása, vagy a saját otthoni használaton kívüli bármilyen egyéb használata jogi (és természetesen karmikus...) következményeket von maga után.