HU
HU
HU
HU
GB
EN
Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
A jó is és a (látszólag) rossz is. 

CSENDFÜRDŐ

november 10. 18:30-21:30


Manapság a legtöbbünk folyton-folyvást csinál valamit. Tevékenyek, aktívak, cselekvők vagyunk. Sok esetben ezalatt a csinálás alatt még szól is a zene, háttérben a tv, vagy rádió, csörögnek a telefonok, kollégák, ügyfelek beszélnek, vagy éppen egyik kézben a mobil, másikban a könyv, vagy épp a fakanál. És mindeközben ráadásul még megy egy belső monológ vagy dialóg is az elmében. Ezt viszont a külső zajjal, tevékenységekkel igen erősen igyekszünk elnyomni. Sokan még valójában soha nem voltak csendben, még soha nem adták meg maguknak, hogy 5-10 percnél többet üljenek egyedül a saját csendjükben.

Pedig van benned egy mélységes valami, egy csodás belső csend, amihez el tudsz jutni, a figyelsz. De ehhez erőfeszítés kell. El kell kezdened figyelni. Magadra. És akkor fogsz tudni majd másra is figyelni. Ugyanis ha megfigyeljük, sok párbeszéd valójában nem is párbeszéd, hanem az emberek elbeszélnek egymás mellett. Legtöbb esetben amíg az egyik beszél, addig a másik nem is arra figyel, hogy mit mondanak neki, hanem hogy majd, amikor őrá kerül a sor, majd, ha ő beszélhet, akkor vajon mit fog mondani. Namost, ez nem figyelem.

Így a csendfürdőn foglalkozunk a figyelés, a figyelem, a saját csend témájával. Nem ülünk néma csendben 3 órát. :) Hanem különböző technikákkal és módszerekkel érkezünk meg újra és újra a saját csendünkbe. Amiben valójában ott van minden. Hiszen a csend nem valaminek a hiánya, hanem a lehetőség, hogy felfedezd magad, kérdésekre választ kapj, megpihenj, elmerülj, és kísérletezz egyáltalán azzal, hogy milyen is a saját csendedben lenni.
Ajánlom, ha:
- elfoglalt vagy, sok dolgod van, sok dologra kell figyelned,
- ritkán, vagy soha nem vagy csendben,
- szól körülötted a tv, rádió, zene, sokat vagy zajos közegben (forgalom, telefon, munkahely, zajos szomszédok stb.),
- pihenésre van szükséged,
- ritkán vagy soha nem vagy egyedül,
- sokat figyelsz másokra, családra, barátokra, munkára, és keveset magadra,
- még nem töltöttél egy óránál többet csendben és egyedül.

Részvételi díj: 

- november 6-ig: 12.500 Ft

- november 7-től: 17.000 Ft